Jelenleg nincsenek aktuális kiírásaink. A Szaktestületek döntései letölthetők az EREDMÉNYEK menüpontból.

A tehetséget nem utólag, hanem a maga idejében kell méltányolni - Tizedik alkalommal adták át a Communitas Alapítvány Alkotói Ösztöndíjait
Mi, erdélyiek, büszkék vagyunk saját szellemi, tudományos, irodalmi múltunkra, szellemi nagyjainkra, de a tehetséget utólag elismerni nem nehéz: ami fontos és nehéz, hogy a tehetséget a maga idejében méltányoljuk, ehhez járul hozzá a Communitas Alapítvány Alkotói Ösztöndíja – jelentette ki Markó Béla, az Ösztöndíjbizottság elnöke szombaton, az idei Alkotói Ösztöndíjak ünnepi átadásán.

10. alkalommal kerül sor a Communitas Alapítvány által megrendezett Alkotói Ösztöndíj Gálára
Az RMDSZ által megbízott Communitas Alapítvány Ösztöndíjbizottsága idén tizedik alkalommal adja át az Alkotói Ösztöndíjakat. Az ünnepi gálára 2012. május 12-én, szombaton 18 órai kezdettel kerül sor Marosvásárhelyen, a Művészeti Egyetem Stúdió Színházában (Köteles Sámuel utca 6 szám).

Nyolcadik Országos Középiskolás Labdarúgó Torna Besztercén
Nyolcadik alkalommal szervezte meg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség az Országos Középiskolás Labdarúgó Tornát. A rangos sporteseményre ezúttal Besztercén került sor, ezt támogatta a Szövetség Beszterce városi és a megyei szervezete, a besztercei református egyház, a besztercei Andrei Muresanu iskola, valamint a megyei Sport és Ifjúsági Hatóság.

Tíz éve részesít alkotói ösztöndíjban fiatal művészeket az RMDSZ
Idén tízedik alkalommal részesít támogatásban fiatal erdélyi magyar alkotó művészeket a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. A Szövetség az elmúlt tíz évben 308 művésznek biztosított alkotói ösztöndíjat, összesen 28 milliárd régi lej értékben járult hozzá az alkotói tevékenységük kibontakoztatására.

Bölcs diákok - országos szintű vetélkedő
A Communitas Alapítvány és a www.magyaroktatas.ro által meghirdetett Bölcs diákok - országos szintű vetélkedőre 2011-ben, 12 megye 56 iskolájából jelentkeztek. Összesen 154 csapat nevezett be.

Bölcs diákok - második forduló feladatlapja

Művelődési Eseménynaptár 2012 - Felhívás
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Főtitkársága, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Országos Elnöksége és a Communitas Alapítvány, az elmúlt évek gyakorlatát követve, a 2012-es esztendő elején kiadja az év művelődési eseménynaptárát.

A könyv ajtó a világra – könyvadományozási programot indít az RMDSZ
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Főtitkársága ma egy nagyszabású programot indít útjára, melynek keretén belül könyvadományban részesít 15 szórványkollégiumot. Kezdeményezésünkkel segítséget kívánunk nyújtani ahhoz, hogy a szórványban élő gyerekek magyar nyelven olvashassanak és tanulhassanak. Ezzel megerősítjük azt, hogy a népszámlálás során megfogalmazott Minden magyar számít számunkra nem csak egy üres jelszó: könyvadományozási akciónkkal ezt ismételten tartalommal töltjük fel – jelentette be mai, kolozsvári sajtóértekezletén Kovács Péter főtitkár.

Sikeres évet zárt az Erdély Kupa
A kolozsvári Báthory István Líceum nyerte a fiúk versenyét, a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium csapata pedig a lányok között bizonyult a legjobbnak az erdélyi magyar líceumok kosárlabda tornáján, amely az elmúlt hét végén zajlott Kolozsváron. Az Erdély Kupa keretén belül megszervezett versenyt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány támogatta.

Bölcs diákok - első forduló feladatlapja
Az interdiszciplináris versenyre november 9.-ig lehetett jelentkezni, 4-5 fős líceumos diák csapatoknak. Összegezve a jelentkezési lapokat elmondhatjuk, hogy igen nagy volt az érdeklődés a vetélkedő iránt. Míg a tavaly 60 csapat, közel 200 diák, 8 megyéből és 28 eltérő tanintézményből jelentkezett, az idén majdnem háromszor ennyin jelentkeztek: 153 csapat, közel 600 diák, 12 megyéből és 55 eltérő iskolából.

A Magyar Szórvány Napját ünneplik Hunyad megyében
Az RMDSZ 10. kongresszusa november 15-ét, Bethlen Gábor születésnapját, az Összefogás jegyében a Magyar Szórvány Napjának nyilvánította. Ennek jegyében szerveznek hétvégén kétnapos rendezvénysorozatot Hunyad megyében, amelynek keretében szombaton szórványkonferenciát tartanak, leleplezik Barcsay Ákos erdélyi fejedelem emlékoszlopát, a gálaesten pedig a Kézdivásárhelyi Városi Színház előadását megelőzően átadják a Hunyad Megyei Oktatási és Kulturális Központ birtoklevelét. Vasárnap a marosillyei Veres Bástyában, Bethlen Gábor szülőházában tartanak megemlékezést.

Országos vetélkedő a Communitas Alapítvány szervezésében
Második alkalommal szervezi meg a Communitas Alapítvány és a Magyaroktatás.ro a Bölcs diákok elnevezésű országos vetélkedőt.

VERSENYFELHÍVÁS - Bölcs Diákok – országos szintű vetélkedő 2011
A Communitas Alapítvány és a Magyaroktatás.ro 2011. november - 2012. június között ismét megszervezi a Bölcs diákok országos szintű vetélkedőjét, melynek célja a tanulók olvasási készségeinek a fejlesztése, valamint az, hogy a diákok felismerjék egyes tudományok területéről származó információk közötti összefüggéseket.

Atlétikaverseny – magas színvonalon
Hetedik alkalommal került sor a „Péter László” Atlétika Emlékversenyre, amely október 21-22. között zajlott Zilahon. A Communitas Alapítvány és az RMDSZ Főtitkársága által szervezett kétnapos eseményre Szilágy, Kolozs, Hargita, és Kovászna megyéből érkeztek csapatok.

Erdély Kupa VII. Péter László Atlétika Emlékkupa 2011
Péter László atléta, 16 országos csúcsot állított fel (amely a mai napig rekord a férfiaknál Romániában). Sepsiszentgyörgyön született. Mikós diák. Sepsiszentgyörgyön, Kolozsváron, Temesváron atlétizált. Temesváron halt meg és ott is van eltemetve.

Nagykároly-Kertvárosi Református Egyházközség - Gitároktatás fiataloknak
A Nagykárolyi Református Egyházmegye ifjúsági táborainak immár több mint 21 éves hagyománya van. Ebben az évben július 11.-16. között rendeztük meg az ifjúsági tábort a hadadi Degenfeld-központban, mintegy 85 fiatal gyülekezeti tag és 10 táborvezető lelkész, illetve teológus részvételével.

Véget ért a Bölcs Diákok országos szintű vetélkedője
Bölcs Diákok címszó alatt erdélyi magyar középiskolások számára szervezett országos szintű vetélkedőt a Communitas Alapítvány. Az első alkalommal lezajlott megmérettetés ünnepélyes kiértékelőjére és díjátadójára július 9-én, szombaton 13 órakor került sor a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöki hivatalának székházában (Kolozsvár, Majális / Republicii utca 60 szám).

Átadták a Communitas Alapítvány 2011. évi Alkotói Ösztöndíjait
Csak erdélyiként válhatunk igazán a magyar nemzeti kultúra részeivé.

FELHÍVÁS
Eseménynaptár 2011

FONTOS
Banner és roll up kölcsönözhető!

Átadják a 2011. évi alkotói ösztöndíjakat
A Communitas Alapítvány 2011. évi Alkotói Ösztöndíj Gálájára kerül sor május 14-én, szombaton 18 órától a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színházában.

Alkotói Ösztöndíjbizotság
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség által alapított Communitas Alapítvány idén is pályázatot hirdetett fiatal erdélyi magyar alkotók, művészek támogatására.

Magyar nyelvű audiovizuális műsorok monitorizálása
A Communitas Alapítvány támogatásával, valamint a Sapientia EMTE és a BBTE kommunikáció szakos tanárainak és diákjainak együttműködésével elkészült az első romániai magyar nyelvű audiovizuális műsorok nyelvhasználatisajátosságait vizsgáló médiajelentése.

Barokk Kolozsvár című könyv bemutatója
2011. március 7-én (hétfő) délután, 17 órakor a Kolozsvár Társaság székhelyén

Elszámolási szabályzat rendezvényekre 2012

Jelen szabályzat I. pontja érvényes mindazon pályázókra, akik a hatályban levő román jogszabályzat szerint számlázási joggal rendelkeznek.
 
A szabályzat II. pontja azokra pályázókra érvényes, akik a hatályban levő román jogszabályzat szerint nem rendelkeznek számlázási joggal. Erről a pályázó szervezet könyvelőjének, vagy elnökének román nyelven írásban kell nyilatkoznia. A nyilatkozatot kötelezően az elszámoláshoz kell csatolni!
 
I. Jogi személyiséggel rendelkező pályázók részére
 
2011-től kezdődően a Romániai Magyar Demokrata Szövetség által kiírt és a Communitas Alapítvány által lebonyolított pályázatok támogatási összegeit  átszámlázás segítségével kell elszámolni.
 A támogatás elszámolási rendszerben működik: a megítélt összeget a helyes elszámolás átadása után kaphatja meg a pályázó. A megnyert összeget a pályázó szervezet átszámlázza.
 
Az elszámolásnak tartalmaznia kell:
 
1. a pályázó szervezet nevére kiállított számlák és nyugták másolatát.
Figyelem! A számlák záradékolása és hitelesítése kötelező, a következő módon: minden eredeti számlán tüntessék fel: Decontat la Fundaţia Communitas suma de xxx lei conform proiect ... (iktatószám), majd a felirattal együtt fénymásolják azt, pecsételjék le és írják alá a fénymásolt dokumentumokat, feltüntetve rajtuk, hogy megegyeznek az eredetivel, a következő szöveg segítségével: Conform cu originalul.

2. a pályázó szervezet által a Communitas Alapítvány nevére (Fundaţia Communitas, Cluj Napoca, Str. Republicii nr. 60, cod Fiscal 10411135, BRD Cluj, Cod IBAN: RO 85 BRDE 130SV56203011300) kiállított számlát, a következő szöveggel: Recuperare cheltuieli conform anexelor, feltüntetve az elszámolt pályázat iktatószámát is.

3. egy román nyelvű tartalmi, tevékenységi beszámolót, amely tartalmazza: a rendezvény időpontját és időtartamát; célját; elért eredményeket; résztvevők számát; a fellépő együttesek vagy színtársulatok nevét (ha volt ilyen); más forrásból való költség-hozzájárulás nagyságrendjét; rövid tartalmi ismertetőt a rendezvényről. A beszámolót kérjük a programfelelős által aláírni és lepecsételni!

4.  a költségeknek román nyelvű összesítőjét, a http://www.communitas.ro/elszamolas/letoltheto_tablazatok/ oldalról letölthető modell alkalmazásával.  A költségösszesítőt kérjük a programfelelős által aláírni és lepecsételni!

5.  magyar nyelvű beszámolót a programról, amelyet a pályázó megjelenít saját honlapján (amennyiben rendelkezik vele) és/vagy Facebook oldalán. A beszámolóban kérjük feltüntetni a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget és a Communitas Alapítványt, mint támogatókat/főtámogatókat;

6. a programban  résztvevők listáját;

7. képzés esetén a képzési anyagot;

8. díjak/jutalmak esetén szükséges mellékelni egy listát a díjak megnevezésével, a díjazottak nevével és aláírásával (pénzbeli jutalmakat nem áll módunkban elszámolni);

9. a programról beszámoló újságcikket (teljes újságot mellékelni kell); népszerűsítő anyagokat; fotókat. Ezeken az anyagokon kérjük tüntessék fel a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget és a Communitas Alapítványt, mint támogatókat/főtámogatókat;

10. a Communitas Alapítvány nevére szóló meghívó e-mail és az arra vonatkozó visszajelzés nyomtatott változatát;

11. Országos rendezvények esetében: a közös sajtótájékoztató felajánlásáról és az arra vonatkozó visszajelzésről szóló elektronikus levelek nyomtatott változát. Kérjük, meghívóikat a következő e-mail címre küldjék: meghivo@communitas.ro
 
Kérjük pályázóinkat, hogy ellenőrizzék a számla számát és kitöltési dátumát! A számla a rendezvény időpontja körüli napokon kell legyen kiállítva!
 
A pályázók a program megvalósítása folyamán és a saját honlapjukon (feltéve, ha rendelkeznek) kötelezően fel kell tüntessék a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget és Communitas Alapítványt, mint támogatókat. Abban az esetben, ha a program támogatóinak körében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány hozzájárulása a legjelentősebb, főtámogatóként kell megjeleníteni.
A felhasználandó logókat elektronikus formában töltse le a www.communitas.ro honlap interaktív menüpontjából, vagy kérje a communitas@rmdsz.ro e-mail címen.
 
A következő költségeket lehet elszámolni:

  • szállás:
    • egy éjszaka szállásköltsége legtöbb 100 RON/fő/éj lehet,
    • a számla mellé kérjük mellékeljen a szállásadó által lepecsételt és aláírt szállásdiagramot;
  • szállítás:
    • a szervezéshez kapcsolódó kiszállások esetén a személygépkocsi használatánál kérjük mellékelni az írásbeli megállapodás, menetlevél fénymásolatát, valamint az utazási bizonylatok fénymásolatait.
    • az üzemanyag fogyasztást minden esetben 7,5 l/100 km-rel kell számolni,
    • szállítás esetén mellékelni kell a szolgáltatói szerződés másolatát;
  • népszerűsítő anyagok (szórólap, plakát, kitűző stb.):
    • kérjük, mellékeljen egy-egy példányt a megvalósított népszerűsítő anyagokból, ezeken kötelezően fel kell tüntetni a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget és a Communitas Alapítványt, mint támogatókat/főtámogatókat;
  • fogyóanyagok;
  • díjak, jutalmak (pénzbeli jutalmakat nem áll módunkban elszámolni);
    • szükséges mellékelni egy listát a díjak megnevezésével, a díjazottak nevével és aláírásával;
  • terembér, fordító-berendezés és más eszközök bérleti díja:
    • csatolni kell a bérleti díj egyezményének másolatát.
  • étkezés:
    • a résztvevők étkeztetésére, illetve protokoll költségekre nem számolható el több, mint a megítélt összeg 25%-a. Nem lehet szeszesitalt elszámolni.
    • külön táblázatban tüntesse fel a személyek számát, étkezések típusait.
 Bármely szolgáltatás esetén, kérjük, mellékeljék a megkötött szerződés (contract de prestări servicii) másolatát.
 
A megnyert összeg felvételének módja:

  • banki átutalással
    • a pályázatban megnyert összeget utaljuk a pályázó szervezet bankszámlájára, a számlán feltüntetett adatok szerint.
    • 5000 lej feletti öszegeket kizárólag banki átutalással bocsátunk a pályázó rendelkezésére.
  • készpénzben
    • a megnyert összeget a Communitas Alapítvány gazdasági irodájában (Kolozsvár, Republicii utca 60 szám, Földszint, 1. ajtó) veheti fel a pályázó, vagy a pályázó által írásban felhatalmazott személy. Ez esetben kérjük a nyugta előkészítését a készpénzes felvételre. Elszámolási szándékukat kérjük legalább két nappal azelőtt jelezzék a 0264-592412-es telefonszámon.
 
Az elszámolás határideje: legtöbb 30 nappal a rendezvény lezajlása után.
 
A program időpontjának, vagy a program költségvetésének  változásáról kérjük írásban értesítse az Alapítványt a pályázatban megjelölt programidőpont előtt legalább 2 héttel. Az ezt a határidőt meghaladó utólagos módosító kérelmeket és elszámolásokat a Communitas Alapítvány nem fogadja el.
 
A decemberben lezajló programok végső elszámolási határideje 2013. január 20. Folyamatos programok esetén lehetőség van időközi elszámolás benyújtására is. Ez esetben a támogatás folyósítása is több részletben történik.
 
Az elszámolást kérjük elküldeni a Communitas Alapítvány gazdasági irodájának a következő címre:

Fundaţia Communitas – Departamentul Economic
(Ferencz Katalin részére)
400489 Cluj Napoca, Str. Republicii, Nr. 60
Jud. Cluj

A támogatás nem kerül kifizetésre, ha a pályázó:

  • nem tartotta be az elszámolási szabályokat;
  • a pályázatban feltüntetett időpont utáni 30 napon belül nem számol el;
  • nem tartotta be a pályázatban megjelölt időpontot, vagy nem rendelkezik az időpont módosítására vonatkozó jóváhagyással a Communitas Alapítvány Kuratóriumától;
  • nem a pályázatban megjelenő költségvetési tételeket számolja el, vagy nem rendelkezik a költségvetés módosítására vonatkozó jóváhagyással a Communitas Alapítvány gazdasági irodájától;
  • rendezvényén, kiadványaiban, honlapján, népszerűsítő anyagain nem tüntette fel a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget és a Communitas Alapítványt, mint támogatókat/főtámogatókat, a honlapról letölthető aktuális logók alkalmazásával;
  • nem hívta meg a támogatót a rendezvényre, országos rendezvény esetében pedig a sajtótájékoztatóra;
  • a nyertes pályázatra vonatkozó rendezvény elmaradása esetén a megítélt összeget más, meg nem pályázott programra/rendezvényre használta fel.
 Hiányos elszámolás esetében a Communitas Alapítány titkársága telefonon értesíti a pályázat programfelelősét (a pályázatban megjelölt telefonszámon) az elszámolás hiányosságairól és annak kiegészítési lehetőségeiről. Amennyiben a programfelelős elérhetősége megváltozik, kérjük az új telefonszámot tüntesse fel a beküldött elszámolás címoldalán.
Az elszámolás kiegészítésének beküldési határideje az értesítést követő 14 naptári nap.
 
Elszámolási szabályzatunk követi a romániai Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának, valamint az európai és magyarországi támogatási rendszerek elszámolási modelljeit.
 
További információkért forduljanak Ferencz Katalin gazdasági irodavezetőhöz (tel: 0264-592412, 0735-401778).
  
 II. Jogi személyiséggel és/vagy számlatömbbel nem rendelkező pályázók (egyes esetekben diáktanácsok, egyházközségek, stb.) részére
 
Ahhoz, hogy mindazon pályázókat, akik a romániai magyar közösség javára fejtik ki építő tevékenységüket,  de nem rendelkeznek jogi bejegyzéssel vagy számlázási joggal, ebből adódóan ne érje hátrányos megkülönböztetés, a Communitas Alapítvány a következő elszámolási módot teszi lehetővé számukra:
 
A támogatás elszámolási rendszerben működik: a megítélt összeget a helyes elszámolás átadása után kaphatja meg a pályázó.
 
Az elszámolásnak tartalmaznia kell:
 
1. a Communitas nevére kiállított eredeti kifizetési bizonylatokat;
A számlákat (factură), nyugtákat (chitanţă), egyéb hivatalos román nyelvű bizonylatokat a Communitas Alapítvány nevére kell kiállíttatni (Fundaţia Communitas, Cluj Napoca, Str. Republicii nr. 60, cod Fiscal 10411135, BRD Cluj, Cod IBAN: RO 85 BRDE 130SV56203011300). A számlákat pályázat programfelelőse írja alá.

2. egy román nyelvű tartalmi, tevékenységi beszámolót, amely tartalmazza: a rendezvény időpontját és időtartamát; célját; elért eredményeket; résztvevők számát; a fellépő együttesek vagy színtársulatok nevét (ha volt ilyen); más forrásból való költség-hozzájárulás nagyságrendjét; rövid tartalmi ismertetőt a rendezvényről. A beszámolót kérjük a programfelelős által aláírni és lepecsételni!

3. a költségeknek román nyelvű összesítőjét, a http://www.communitas.ro/elszamolas/letoltheto_tablazatok/ oldalról letölthető modell alkalmazásával.
Eredeti kifizetési bizonylatokkalcsak a Communitas Alapítvány által támogatott tételeket kell bizonyítaniuk. A költségösszesítőt kérjük a programfelelős aláírni és lepecsételni!

4. magyar nyelvű beszámolót a programról, amelyet a pályázó megjelenít saját honlapján (amennyiben rendelkezik vele) és/vagy Facebook oldalán. A beszámolóban kérjük feltüntetni a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget és a Communitas Alapítványt, mint támogatókat/főtámogatókat;

5. a programban  résztvevők listáját;

6. képzés esetén a képzési anyagot;

7. díjak/jutalmakesetén szükséges mellékelni egy listát a díjak megnevezésével, a díjazottak nevével és aláírásával (pénzbeli jutalmakat nem áll módunkban elszámolni);

8. a programról beszámoló újságcikket (teljes újságot mellékelni kell); népszerűsítő anyagokat; fotókat. Ezeken az anyagokon kérjük tüntessék fel a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget és a Communitas Alapítványt, mint támogatókat/főtámogatókat;

9. a Communitas Alapítvány nevére szóló meghívó e-mail és az arra vonatkozó visszajelzés nyomtatott változatát. Kérjük, meghívóikat a következő e-mail címre küldjék: meghivo@communitas.ro

10. a számlázási jog hiányáról szóló nyilatkozatot.
 
Az elszámolásban kötelezően tüntesse fel a nyertes pályázat iktatószámát!
 
Kérjük pályázóinkat, hogy ellenőrizzék a számla számát és kitöltési dátumát! A számla a rendezvény időpontja körüli napokon kell legyen kiállítva!
 
A pályázók a program megvalósítása folyamán és a saját honlapjukon (feltéve, ha rendelkeznek) kötelezően fel kell tüntessék a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget és Communitas Alapítványt, mint támogatókat. Abban az esetben, ha a program támogatóinak körében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány hozzájárulása a legjelentősebb, főtámogatóként kell megjeleníteni.
A felhasználandó logókat elektronikus formában töltse le a www.communitas.ro honlap Interaktív menüpontjából, vagy kérje a communitas@rmdsz.ro e-mail címen.
 
A következő költségeket lehet elszámolni:
  • szállás:
    • egy éjszaka szállásköltsége legtöbb 100 RON/fő/éj lehet,
    • a számla mellé kérjük mellékeljen a szállásadó által lepecsételt és aláírt szállásdiagramot;
  • szállítás:
    • a szervezéshez kapcsolódó kiszállások esetén a személygépkocsi használatánál kérjük mellékelni az írásbeli megállapodást, az üzemanyag fogyasztást minden esetben 7,5 l/100 km-rel kell számolni,
    • utazási és szállítási költségek esetén kizárólag eredeti bizonylatokat (számla, jegy, üzemanyag nyugta) fogadunk el az elszámolásban,
    • szállítás esetén mellékelni kell a szolgáltatói szerződés másolatát;
  • népszerűsítő anyagok (szórólap, plakát, kitűző stb.):
    • kérjük, mellékeljen egy-egy példányt a megvalósított népszerűsítő anyagokból, ezeken kötelezően fel kell tüntetni a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget és a Communitas Alapítványt, mint támogatókat/főtámogatókat;
  • fogyóanyagok;
  • díjak, jutalmak;
    • szükséges mellékelni egy listát a díjak megnevezésével, a díjazottak nevével és aláírásával;
  • terembér, fordító-berendezés és más eszközök bérleti díja:
    • csatolni kell a bérleti díj egyezményének másolatát;
  • étkezés:
    • a résztvevők étkeztetésére, illetve protokoll költségeire nem számolható el több, mint a megítélt összeg 25%-a. Nem lehet szeszes italt elszámolni.
    • külön táblázatban tüntesse fel a személyek számát, étkezések típusait.
Bármely szolgáltatás esetén, kérjük, mellékeljék a megkötött szerződés (contract de prestări servicii) másolatát.
Figyelem: a szerződést a pályázók a Communitas nevére kötik, a megfelelő részben megjelölve, hogy egy nyertes pályázat programfelelőseként az Alapítvány nevében aláírják azt. A szerződés lepecsételésére a készpénz felvételekor kerül sor, vagy - amennyiben a kifizetés banki utalással történik - a lepecsételt szerződést postai úton visszaküldjük a pályázónak.
 
A megnyert összeg felvételének módja:

  • banki átutalással
    • amennyiben a számlákhoz nem mellékel kifizetési bizonylatot, az összeget átutaljuk a számlát kiállító jogi személy (a szolgáltató cég/szervezet) számlájára,
  • készpénzben
    • a megnyert összeget a Communitas Alapítvány gazdasági irodájában (Kolozsvár, Republicii utca 60 szám, Földszint, 1. ajtó) veheti fel a pályázó, vagy a pályázó által írásban felhatalmazott személy. Elszámolási szándékukat kérjük legalább két nappal azelőtt jelezzék a 0264-592412-es telefonszámon.
 Az elszámolás határideje: legtöbb 30 nappal a rendezvény lezajlása után.
 
A program időpontjának, vagy a program költségvetésének  változásáról kérjük írásban értesítse az Alapítványt a pályázatban megjelölt programidőpont előtt legalább 2 héttel. Az ezt a határidőt meghaladó utólagos módosító kérelmeket és elszámolásokat a Communitas Alapítvány nem fogadja el.
 
A decemberben lezajló programok végső elszámolási határideje 2013. január 20. Folyamatos programok esetén lehetőség van időközi elszámolás benyújtására is. Ez esetben a támogatás folyósítása is több részletben történik.
 
Az elszámolást kérjük elküldeni a Communitas Alapítvány gazdasági irodájának a következő címre:

Fundaţia Communitas – Departamentul Economic
(Ferencz Katalin részére)
400489 Cluj Napoca, Str. Republicii, Nr. 60
Jud. CJ 

 A támogatás nem kerül kifizetésre, ha a pályázó:

  • nem tartotta be az elszámolási szabályokat;
  • a pályázatban feltüntetett időpont utáni 30 napon belül nem számol el;
  • nem tartotta be a pályázatban megjelölt időpontot, vagy nem rendelkezik az időpont módosítására vonatkozó jóváhagyással a Communitas Alapítvány Kuratóriumától;
  • nem a pályázatban megjelenő költségvetési tételeket számolja el, vagy nem rendelkezik a költségvetés módosítására vonatkozó jóváhagyással a Communitas Alapítvány gazdasági irodájától;
  • rendezvényén, kiadványaiban, honlapján, népszerűsítő anyagain nem tüntette fel a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget és a Communitas Alapítványt, mint támogatókat/főtámogatókat, a honlapról letölthető aktuális logók alkalmazásával;
  • nem hívta meg a támogatót a rendezvényre;