|
Rajzpályázat |
 |
|
Fontos |
|
|
|
Bejelentkezem |
|
|
Online Pályázási rendszer |
 |
|
Letölthető ikonok |
|
|
|
Lencsevégen |
 |
|
Esemény ajánló |
 |
|
|
|
Ifjúsági SzaktestületPályázati felhívás az ifjúság közéleti tevékenységének támogatásra
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány pályázatot hirdet az ifjúság közéleti tevékenységének támogatásra, a Kisebbségi Tanács 2007. évi célalapjaiból. Csak 2007. március – szeptember időszakban sorra kerülő programok megvalósítására lehet pályázni PÁLYÁZNI AZ ALÁBBI TÉMAKÖRÖKBEN LEHET:
-
az ifjúsági szervezeti élet szempontjából hátrányos helyzetű régiókban, településeken tevékenykedő szervezetek által kezdeményezett programok támogatása;
-
helyi, területi és regionális szintű képzések, konferenciák, vetélkedők szervezése, felkészült szakértők bevonásával;
-
ifjúsági szervezetek Internet-hozzáférésének résztámogatása;
-
vidéken vagy szórványban működő ifjúsági szervezetek programjainak támogatása; Feltételek: pályázhatnak községekben, falvakban, valamint olyan szórvány településeken működő szervezetek, amelyekben a magyarság számaránya 20% alatti, illetve megyei/területi ifjúsági egyeztető tanácsok.
-
középiskolás szervezetek kisebb programjainak, kezdeményezéseinek támogatása (ebben az esetben a felső határ 100 RON). Egy diákszervezet legtöbb három pályázatot nyújthat be. Ez a témakör esetében a pályázati kiírás folyamatos és külön pályázati űrlapot kell kitölteni.
ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK
A hatékonyabb feldolgozás, pályázati adminisztráció és gyorsabb döntéshozatal érdekében a Communitas Alapítvány 2007-től bevezeti az on-line pályázási lehetőséget. Az internetes pályázatkezelő rendszer jelenleg a pályázási folyamatra terjed ki, a pénzügyi és szakmai beszámolók az eddig megszokott módon, papíron történnek. Az internetes pályázatkezelő rendszer elérhető a www.communitas.ro/palyazat címen. Az on-line pályázás bevezetésével az internetes felület használata nem válik kötelezővé, de a papíron benyújtott pályázatokhoz kötelezően csatolni kell a CD-re felírt elektronikus változatot. Az Alapítvány nem fogad el hagyományos lemezt (floppy), vagy DVD-t, minden esetben kötelezően CD-re kell felírni az elektronikusan kitöltött űrlapot. Amennyiben egy borítékban több pályázatot küld be, azokat felírhatja egyetlen CD-re is. Minden szaktestületet külön borítékban kell beküldeni.
Hasznos tanács: Amennyiben az on-line pályázási lehetőséget használja, ne hagyja a pályázati határidő napjára a feltöltést! Internetes pályázás esetén kérjük, olvassa el a honlapon található pályázási útmutatót.
Változás: az új rendszerre való tekintettel, idéntől a beérkezési határidő a titkárság irodájába való beérkezést jelenti, NEM a postabélyegző dátumát!
Fundaţia Communitas (Ifjúsági Szaktestület) 400489 Cluj-Napoca, str. Republicii nr. 60., jud. Cluj
-
A borítékra ne felejtsék el feltüntetni, melyik szaktestülethez pályáznak!
-
A papír alapú pályázatok beküldése, illetve az on-line pályázáshoz tartozó nyilatkozatok csakis ajánlott levél, Prioripost vagy valamely gyorsposta-szolgálat révén történhet. A titkárság a személyesen behozott pályázatokat, nyilatkozatokat a határidő napján du. 4 óráig fogadja.
-
Pályázatot sem faxon, sem e-mailen nem fogadunk el!
-
Minden pályázót postán, az internetes pályázókat e-mailen is értesítjük a támogatási kérelmére vonatkozó döntésről.
-
Kedvező döntés esetén a megítélt összegről, a felhasználás és az elszámolás módozatairól a pályázót külön értesítjük.
-
A program lefutásától számított 30 napon belül a pályázónak kötelező elszámolnia a támogatás felhasználásáról. Ellenkező esetben a lebonyolítónak joga van megvonni a támogatást.
-
A formai hibás pályázatok iktatásra kerülnek, de nem képezik tartalmi elbírálás tárgyát.
Formai hibának tekintendők a következők:
On-line pályázás esetén:
-
a nyilatkozat nem érkezik be határidőre az Alapítvány titkárságára;
-
az on-line űrlap tartalmilag kifogásolhatóan van kitöltve;
-
hiányoznak a kötelező mellékletek.
Papíron történő pályázás esetén:
-
a pályázati program nem sorolható be a kiírásban szereplő kategóriák egyikébe sem;
-
a negyedik pont esetében a pályázó szervezet nem teljesíti a kért feltételeket;
-
a pályázati űrlap nincs két különböző személy által aláírva;
-
a pályázati űrlap nincs eredeti pecsét által hitelesítve (jogi személy esetén);
-
a pályázat határidő után érkezik be;
-
a pályázó nem tölti ki az űrlaphoz tartozó részletes költségvetési mellékletet;
-
az ajánló személy nem írja alá az űrlapot, vagy nincs ajánlás csatolva a pályázathoz;
-
a program nem 2007. március – szeptember között kerül megvalósításra;
-
az űrlap hiányosan van kitöltve.
További információkért forduljanak a Communitas Alapítvány titkárságának munkatársaihoz: Gyárfás Zsuzsánna – programfelelős, Bordás Szabolcs – titkár.
Cím: Fundaţia Communitas, 400489 Cluj Napoca, Str. Republicii nr. 60. Telefon/fax: (0264) 594 570 E-mail: communitas@rmdsz.ro
Kolozsvár, 2007. február 16.
|
|