Rajzpályázat
Fontos
Bejelentkezem

Felhasználónév:


Jelszó:


Online Pályázási rendszer
Esemény ajánló
Letölthető ikonok



Lencsevégen

Ifjúsági Szaktestület


Pályázati felhívás az ifjúság közéleti tevékenységének támogatásra

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány pályázatot hirdet az ifjúság közéleti tevékenységének támogatásra, a Kisebbségi Tanács 2007. évi célalapjaiból. Csak 2007. október - december időszakban sorra kerülő programok megvalósítására lehet pályázni.

PÁLYÁZNI AZ ALÁBBI TÉMAKÖRÖKBEN LEHET:

  • az ifjúsági szervezeti élet szempontjából hátrányos helyzetű régiókban, településeken tevékenykedő szervezetek által kezdeményezett programok támogatása;
  • helyi, területi és regionális szintű képzések, konferenciák, vetélkedők szervezése, felkészült szakértők bevonásával;
  • ifjúsági szervezetek Internet-hozzáférésének résztámogatása;
  • vidéken vagy szórványban működő ifjúsági szervezetek programjainak támogatása;
    Feltételek: pályázhatnak községekben, falvakban, valamint olyan szórvány településeken működő szervezetek, amelyekben a magyarság számaránya 20% alatti, illetve megyei/területi ifjúsági egyeztető tanácsok.
  • középiskolás szervezetek kisebb programjainak, kezdeményezéseinek támogatása (ebben az esetben a felső határ 100 RON). Egy diákszervezet legtöbb három pályázatot nyújthat be. Ez a témakör esetében a pályázati kiírás folyamatos és külön pályázati űrlapot kell kitölteni.

ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK

A hatékonyabb feldolgozás, pályázati adminisztráció és gyorsabb döntéshozatal érdekében a Communitas Alapítvány 2007-től bevezette az on-line pályázási lehetőséget. Az internetes pályázatkezelő rendszer jelenleg a pályázási folyamatra terjed ki, a pénzügyi és szakmai beszámolók az eddig megszokott módon, papíron történnek. Az internetes pályázatkezelő rendszer elérhető a www.communitas.ro/palyazat címen.
Az on-line pályázás bevezetésével az internetes felület használata nem válik kötelezővé, de a papíron benyújtott pályázatokhoz kötelezően csatolni kell a CD-re felírt elektronikus változatot. Az Alapítvány nem fogad el hagyományos lemezt (floppy), vagy DVD-t, minden esetben kötelezően CD-re kell felírni az elektronikusan kitöltött űrlapot.
Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy az alapítvány nem fogad el kézzel kitöltött pályázati űrlapot!
Amennyiben egy borítékban több pályázatot küld be, azokat felírhatja egyetlen CD-re is. Minden szaktestületet külön borítékban kell beküldeni.

Hasznos tanács: Ha az on-line pályázási lehetőséget használja, ne hagyja a pályázati határidő napjára a feltöltést! Internetes pályázás esetén kérjük, olvassa el a honlapon található pályázási és kitöltési útmutatót.

Változás: az új rendszerre való tekintettel, idéntől a beérkezési határidő a titkárság irodájába való beérkezést jelenti, NEM a postabélyegző dátumát!
  • Papíron történő pályázás esetén a pályázatok benyújtása csakis erre a célra kiállított formanyomtatványokon, azaz pályázati űrlapokon történhet, amelyek letölthetők a Communitas Alapítvány honlapjáról (www.communitas.ro) vagy beszerezhetők a Communitas Alapítvány Titkárságán (hétfőn és csütörtökön 11-17 óra között), az RMDSZ területi szervezeteinél, illetve kérhetők e-mail-en, a communitas@rmdsz.ro címen.
  • A pályázat leadásának határideje 2007. október 12., 16 óra (beérkezés időpontja). A pályázatot EGY PÉLDÁNYBAN a következő címre kérjük eljuttatni:
    Fundaţia Communitas (Ifjúsági Szaktestület)
    400489 Cluj-Napoca, str. Republicii nr. 60., jud. Cluj
  • A borítékra ne felejtsék el feltüntetni, melyik szaktestülethez pályáznak!
  • A papír alapú pályázatok beküldése, illetve az on-line pályázáshoz tartozó nyilatkozatok csakis ajánlott levél, Prioripost vagy valamely gyorsposta-szolgálat révén történhet. A titkárság a személyesen behozott pályázatokat, nyilatkozatokat a határidő napján du. 4 óráig fogadja.
  • Pályázatot sem faxon, sem e-mailen nem fogadunk el!
  • Minden pályázót postán értesítünk a támogatási kérelmére vonatkozó döntésről.
  • Kedvező döntés esetén a megítélt összegről, a felhasználás és az elszámolás módozatairól a pályázót külön értesítjük.
  • A program lefutásától számított 30 napon belül a pályázónak kötelező elszámolnia a támogatás felhasználásáról. Ellenkező esetben a lebonyolítónak joga van megvonni a támogatást.
  • A formai hibás pályázatok iktatásra kerülnek, de nem képezik tartalmi elbírálás tárgyát.
Formai hibának tekintendők a következők:

On-line pályázás esetén:
  • a nyilatkozat nem érkezik be határidőre az Alapítvány titkárságára;
  • az on-line űrlap tartalmilag kifogásolhatóan van kitöltve.
Papíron történő pályázás esetén:
  • a pályázati program nem sorolható be a kiírásban szereplő kategóriák egyikébe sem;
  • a negyedik pont esetében a pályázó szervezet nem teljesíti a kért feltételeket;
  • a pályázati űrlap nincs két különböző személy által aláírva;
  • a pályázati űrlap nincs eredeti pecsét által hitelesítve (jogi személy esetén);
  • a pályázat határidő után érkezik be;
  • a pályázó nem tölti ki az űrlaphoz tartozó részletes költségvetési mellékletet;
  • az ajánló személy nem írja alá az űrlapot, vagy nincs ajánlás csatolva a pályázathoz;
  • a program nem 2007. október – december között kerül megvalósításra;
  • a pályázó nem mellékelte a CD-t, amely tartalmazza a pályázati űrlap elektronikus változatát;
  • az űrlap hiányosan van kitöltve.
További információkért forduljanak a Communitas Alapítvány titkárságának munkatársához: Gyárfás Zsuzsánna – programfelelős.

Cím: Fundaţia Communitas, 400489 Cluj Napoca, Str. Republicii nr. 60.
Telefon/fax: (0264) 594 570
E-mail: communitas@rmdsz.ro


Kolozsvár, 2007. szeptember 25.