Pályázási tanácsok Tudjuk-e, hogy mit akarunk?
Talán az első és legfontosabb tanács, hogy csak akkor kell pályázni, amikor van egy jól kigondolt program vagy projekt, és a pályázó biztos abban, hogy ez egy megvalósítható dolog. Nem a pályázati lehetőségek függvényében kell kitalálni és alakítani egy programot, hanem a programból kiindulva kell megvizsgálni a lehetőségeket, azaz, hogy honnan lehetne támogatást kérni. Ha a pályázó nem biztos a dolgában, akkor tanácsosabb nem pályázni, ugyanis visszatetsző, amikor a pályáztató azt észleli, hogy a kérelmező csak körvonalakban tudja, hogy mit akar.
Kiírás, kategorizálás
A pályázati kiírásoknál figyelni kell arra, hogy a saját projektünk vagy programunk megfelel-e a kiírásban feltüntetett követelményeknek, vagy besorolható-e a megjelölt kategóriák valamelyikébe. Alapítványunknál nagyon sokszor előfordul, hogy olyan programokkal pályáznak, melyek nem felelnek meg a kiírásnak, így az illető szaktestület formai hibásnak minősíti a pályázatot.
Külön figyelmet kell szentelni a pályázati űrlap kitöltésének is, hiszen előfordul, hogy a pályázó egyes részeket nem tölt ki, mert saját megítélése szerint azok nem relevánsak. A pályázati űrlapot a pályáztató állítja össze, így az ott kért információ fontos. Csak akkor lehet üresen hagyni bizonyos részeket, ha a pályáztató megjelöli, hogy az illető rész kitöltése nem kötelező. Előfordulhat, hogy a hiányzó adatok miatt minősítik formai hibásnak a pályázatot, függetlenül attól, hogy az esetleg egy jó projekt volt.
Pályázati űrlapA Communitas Alapítvány pályázati űrlapjának egyik legfontosabb része a program rövid leírása, ugyanis a hatalmas mennyiségű kérelem miatt a szaktestületi tagok csupán kivonatot kapnak a pályázatokról, ebből tudják meg a leadott pályázat lényegét, ezért legyen rövid és lényegretörő!!!
A program részletes leírásánál tanácsos betartani a pályázati űrlapban megadott szempontokat (érdemes hangsúlyt fektetni a részletes leírásra, mert ha nem érthető a rövid leírásból, akkor a szaktestületi tagok kérik a részletes leírást). Ebben az összefoglalóban benne kell lennie, hogy melyek a program konkrét céljai, ki a célcsoport, melyek a várt eredmények.
Mind a rövid, mind a részletes programleírásnál figyelni kell a mennyiségre és a minőségre!
Pályázati mellékletek Szinte minden kiírt pályázatnál kötelező mellékleteket kérnek. Van rá példa, hogy bizonyos iratokat csak szükség esetén vagy saját belátás szerint kell mellékelni. A Communitas Alapítvány minden űrlapjában szerepel egy olyan rész, ahol az egyes tételeket kell feltüntetni, amire a pályázó kéri a támogatást. Figyelem! Ez nem felel meg a kötelező mellékletként kért részletes költségvetésnek.
Alapítványunknál általános hiba, hogy a pályázók nem mellékelnek külön költségvetést, mert meggyőződésük, hogy a feltüntetett tételek elegendők.
Határidők
A határidőket be kell tartani. Amennyiben a pályázó valamilyen objektív ok miatt (pl. késik a szervezet bejegyzése) nem tudja idejében elküldeni pályázatát, akkor jeleznie kell a pályáztató felé. Kérnie kell, hogy határidő után fogadják el támogatási kérelmét.
Amennyiben a pályázati kiírás nem elég világos és érthető, akkor fel kell venni a kapcsolatot a pályáztatóval, ugyanis ma már szinte minden intézmény biztosít irodaszolgálatot és információszolgáltatást. Tanácsos inkább többször kérdezni és érdeklődni, mint leadni egy hibásan kitöltött pályázatot, mert általában a probléma ilyenkor már nem orvosolható.